Elsétálsz a szoba előtt, és hallod, amint a gyermeked a szobájában halkan motyog. Éppen a kisautóit instruálja, vagy egy képzeletbeli incidenst beszél meg a plüssmackójával, – esetleg csak érthetetlenül motyog valamit az orra alatt. Bevallom őszintén én mindig megálltam hogy meghallgassam mit beszél a gyerkőc, de annyira halkan szokott motyogni, hogy soha nem hallottam belőle sokat…
A szabad játék nem csupán időtöltés: ez az a különleges tér, ahol a gyermeked megtapasztalhatja saját kreativitása erejét. Ezáltal éli meg, hogy képes hatni a világra, és nincs szüksége állandó külső iránymutatásra ahhoz, hogy valami igazán érdekes dologba kezdjen. Ez az önállóság és az önszabályozás egyik legfontosabb tere.
Ismerős az érzés, amikor elindul a hét, aztán azon kapod magad, hogy holnap már péntek?
A legtöbb családban a hétköznapok nem a ráérős reggelekről vagy a délutáni hosszú sétákról szólnak. Egyszerűen felgyorsult a világ, és a ritmus, amiben élünk, inkább hasonlít egy logisztikai kihívásra, mintsem nyugodt családi idillre. Próbáljuk összehangolni a munkát, a különórákat, a háztartást, a főzést és az öngondoskodást is. Sport, barátok, párkapcsolati minőségi idő – sokszor örülünk, ha azt meg tudjuk beszélni, ki megy a gyerekért, vagy mi lesz a vacsora.
Valószínűleg már minden szülő ismeri a mondatot: “Anya, Apa unatkozom!” Talán azonnal azon kezdünk el gondolkodni, hogyan foglaljuk le a gyermekünket. Úgy érezzük a mi felelősségünk, hogy a hasznosan töltse az idejét.
Manapság szülőként óriási nyomás nehezedik ránk: minden lehetőséget meg szeretnénk mutatni a gyermekeinknek, nehogy lemaradjanak valamiről. Rengeteg információ zúdul ránk, amit nehéz szűrni.
Az iskolakezdés előtti időszak minden család életében izgalmas és sokszor kissé bizonytalan korszak. A szülők természetesen szeretnék, hogy gyermekük magabiztosan, boldogan és valóban felkészülten kezdhesse az első osztályt.
Elsétálsz a szoba előtt, és hallod, amint a gyermeked a szobájában halkan motyog. Éppen a kisautóit instruálja, vagy egy képzeletbeli incidenst beszél meg a plüssmackójával, – esetleg csak érthetetlenül motyog valamit az orra alatt. Bevallom őszintén én mindig megálltam hogy meghallgassam mit beszél a gyerkőc, de annyira halkan szokott motyogni, hogy soha nem hallottam belőle sokat…
Az egyik legfontosabb készségnek tartom a reziliencia megtanítását a gyermekek és a felnőttek körében is. A tapasztalataim szerint erről keveset beszélünk, és sokakban él ezzel kapcsolatban téves elképzelés, amikor egy-egy konkrét helyzet adódik a gyereknevelés területén.
Sok kisgyermekes szülő keres meg azzal az aggodalommal, hogy gyermeke írás vagy olvasás közben rendszeresen összekeveri, esetleg tükrözve írja a b és a d betűket. Ilyenkor rögtön felmerül a félelem: „Lehet, hogy diszlexiás a gyerekem?”
Amikor bepillantasz hozzánk, és azt látod, hogy a gyereked épp apró tárgyakkal babrál, babokat pakolgat, kiskanalakkal „játszik”, egyensúlyoz, gyurmázik vagy csipeszel, talán felmerül benned: Vajon ez tényleg elég? Nem kellene már a betűket tanulnia? A szomszéd gyereke már tudott írni és olvasni, mire elkezdte az első osztályt.
A szabad játék nem csupán időtöltés: ez az a különleges tér, ahol a gyermeked megtapasztalhatja saját kreativitása erejét. Ezáltal éli meg, hogy képes hatni a világra, és nincs szüksége állandó külső iránymutatásra ahhoz, hogy valami igazán érdekes dologba kezdjen. Ez az önállóság és az önszabályozás egyik legfontosabb tere.
Ismerős az érzés, amikor elindul a hét, aztán azon kapod magad, hogy holnap már péntek?
A legtöbb családban a hétköznapok nem a ráérős reggelekről vagy a délutáni hosszú sétákról szólnak. Egyszerűen felgyorsult a világ, és a ritmus, amiben élünk, inkább hasonlít egy logisztikai kihívásra, mintsem nyugodt családi idillre. Próbáljuk összehangolni a munkát, a különórákat, a háztartást, a főzést és az öngondoskodást is. Sport, barátok, párkapcsolati minőségi idő – sokszor örülünk, ha azt meg tudjuk beszélni, ki megy a gyerekért, vagy mi lesz a vacsora.
Tapasztalataim szerint a gyakorlatban megoszlanak a vélemények a kérdésben. A én személyes és a szakmai véleményem is az, hogy semmiképpen. De miért ne? Sok szülő egyszerűen sajnálja a gyermekét, esetleg el akarja kerülni a sírást. Nem szeretnék, hogy egy alapvetően jó élménynek szánt családi esemény, mint a társasozás a végén szomorúságba és/vagy hisztibe torkolljon. Az is lehet, hogy a gyerek kudarca egy olyan “gombot” nyom meg a szülőben, ami kellemetlen érzéseket vált ki, amit kényszeresen próbál elkerülni. Merthogy nem ezért kezdtük el, hanem hogy jól érezzük magunkat.
Valószínűleg már minden szülő ismeri a mondatot: “Anya, Apa unatkozom!” Talán azonnal azon kezdünk el gondolkodni, hogyan foglaljuk le a gyermekünket. Úgy érezzük a mi felelősségünk, hogy a hasznosan töltse az idejét.
Talán már hallottuk azt a szót, hogy képességfejlesztés. De mit is jelent pontosan, és miért beszélünk róla annyit az iskolába lépés előtt? Nézzük meg egy hétköznapi példán keresztül! Gyakran halljuk, hogy az iskolába lépésnek különböző kritériumai vannak.
Manapság szülőként óriási nyomás nehezedik ránk: minden lehetőséget meg szeretnénk mutatni a gyermekeinknek, nehogy lemaradjanak valamiről. Rengeteg információ zúdul ránk, amit nehéz szűrni.
